Komfortzóna -díszlet- és jelmezterv
ARS (A Résztvevő Színháza) projekt felnőtteknek.
A Káva Kulturális Műhely és a MU Színház kooprodukciója.
A projekt a Vekker Műhely (Szlovákia), a RÉV Színházi és Színházi Nevelési Társulat (Győr) kooperációjában jött létre.
Rendező: Sereglei András, Dramaturg és T.I.E konzulens: Romankovics Eda, Zene: Kovács Áron Ádám
Premier: 2016.
Fotók: a másik Kiss Gabriella
A migráció problémája egy olyan jelenség, amely a modern európai társadalmakat markánsan kettéosztja. E határvonalat különböző ideológiák és kulturális értékrendek is előszeretettel használják önmaguk meghatározásához.
A Comfort Zone című projekt tulajdonképpen egy kísérlet, amelynek során a Vekker Műhely és a RÉV Színházi és Nevelési Társulat tagjai arra vállalkoznak, hogy a színház és a dráma segítségével nyissanak egy ideiglenes határátkelőt azoknak, akik hajlandóak valóban gondolkodni ebben a témában.
A projekt célja egy színházi előadás létrehozása és bemutatása. Egy olyan produkcióban gondolkozunk, amely nem kíván senkit sem az egyik, sem a másik oldalra állítani, csupán azt az egy kijelentést érzi magáénak, hogy erről a témáról beszélnünk kell, s hogy ehhez a közösségi oldalak posztjai már kevesek – a jelenlét felelőssége elengedhetetlen. Előadásunk a részvétel lehetőségét biztosítja nézőinek, s hisszük, hogy aki él e lehetőséggel, pontosabban látja majd ezt a mindannyiunkat érintő problémát.
(szöveg forrása:comfortzoneproject.wixsite.com)