top of page

Kárpótlás -díszlet- és jelmezterv

ARS (A Résztvevő Színháza) projekt 6-10 éveseknek. A projekt része az 'Emlékezés Drámája' című sorozatnak. A projektet a Káva Kulturális Műhely hozta létre.

Rendező: Romankovics Eda, Dramaturg: Sebők Bori

Premier: 2014.

Az 'Emlékezés drámája' komplex színházi, drámapedagógiai és képzőművészeti projektsorozat középiskolások számára. A projekt fő célja a társadalmi emlékezet kereteinek újraalkotása volt személyes (egyéni és közösségi) játékélményeken és alkotáson keresztül.

A Káva 2013 tavaszán indította útjára 'Az emlékezés drámái' elnevezésű programsorozatát, melynek keretében négy színházi játékot készített el egymással párhuzamosan. Az emlékezés drámái a magyar történelem egy-egy epizódját több nézőpontból dolgozza fel 9-13. évfolyamos középiskolás diákokkal. A színházi játékok elsősorban nem a történelemről, hanem az emlékezésről, mint társadalmi cselekvésekről hoztak létre új tudást a résztvevőkkel. Történelmi, társadalmi témáink voltak: Trianon (Üres lap), Holokauszt (Kárpótlás), ügynök-ügyek (Jelentés), romák elleni gyilkosságsorozat (Szobor).

(szöveg forrása: kavaszinhaz.hu)

A holokauszt társadalmi szinten a magyar történelem feldolgozatlan traumái közé tartozik, napjainkig sem alakult ki igazán egészséges emlékezési kultúra a témával kapcsolatban. Az emlékezés tilalma: az elhallgatástól egészen a holokauszt tagadásig, a felejtés tilalma: az újra-traumatizáló emlékezés, a tettes-áldozat traumák ma is jelen vannak társadalmunk különböző szinterein, ma is átszövik, alakítják a magyarok zsidósággal kapcsolatos gondolkodását, viszonyát. Fontos kérdés a holokauszt kapcsán, hogy létrehozható-e a felejtésnek és az emlékezésnek egy olyan egészséges egyensúlya, amely nem traumatizál, ugyanakkor mégis lehetővé teszi, hogy nyíltan, elfojtások nélkül nézzünk szembe a múlt történeteivel? 

A játék főszereplője Andris (18 éves) személyes családi történetéből forgat filmet. A film a nagymamájáról szól, és arról, amikor Andris megismerte a nagyi személyes holokauszt történetét. Középiskolás vendégeinkkel közösen arra keressük a választ, mit jelenthetnek számunkra családunk történetei, hogyan válhat identitásunk részévé a családi múlt.     

(szöveg forrása: emlekezesdramaja.hu)

bottom of page